Bemutatkozás

Hogyan lettem esküvőszervező?

esküvőszervező,győr,orbán hajnalka

Itt jöhetne a jól ismert szöveg, hogy kislánykorom óta ez volt az álmom, erre készültem. Ez ugyan jól hangzana, de nem tükrözné a valóságot. Kislánykoromban sok minden szerettem volna lenni, de az esküvő a legkevésbé sem érdekelt.

Aztán teltek az évek, sok mindent tanultam, sok fele elkalandoztam, mikor arról volt szó, hogy mi leszek ha nagy leszek..
Az elmúlt 7 évemet a szervezés töltötte ki, igaz más fajta, de ott is az volt a cél, hogy az ügyfél elégedett legyen és a legjobb szakembereket kapja.
Eleinte tanácsadóként, később ügyvezetőként tettem ezt nap mint nap. De valami hiányzott. Hiányzott a végén az, hogy lássam, mennyire elégedettek, hisz a munka egy volt a sok közül, mindig befejeződött egy és következett egy újabb.

Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy elég-e nekem ez, teljes-e az életem. Ekkor már tudtam, amit kislánykoromban még nem, hogy nekem olyannal kell foglalkoznom, ami egyszeri és megismételhetetlen. És ez az esküvő. Hisz ott ha vége, látom azt, hogy a munkámnak minden perce megérte, mert láthatom a boldogságotokat.
Az a sok ambíció, kreativitás, szervezési vágy , ami bennem van, itt kiteljesül. És igen,most már elmondhatom, hogy boldog ember vagyok.

Őszintén bízom abban, hogy megtiszteltek bizalmatokkal és részese lehetek a Nagy Napotoknak!Szívből gratulálok!